R i o n a #1

Egy újabb, hosszú nap kezdődött meg Rabirth-ben.

Riona már azóta fent volt, mióta a fény első sugarai bevilágítottak ideiglenes lakhelyének bejáratán. A világossággal persze azonnal elérkezett az a szörnyű meleg amit a magányos vándornak sikerült már az első pillanatban megutálnia.
Ébredése kivételesen nyugodt volt, és nem kényszerült félálomban az egyik fegyveréhez kapnia melyet sose vett le: ki tudja már, hogy hányszor kelt valami undorító, csúszó-mászó Bestia támadására ami valahogy sikeresen bejutott rejtekhelyére. Ha megpróbálna visszaemlékezni, már a feje is belefájdulna.
Amint elég éber lett, azt a kevés holmiját is összepakolta mije volt - az a kis kopott, elnyűtt táska ami nála volt közel sem lett tele mikorra végzett. Egy füzet, egy öngyújtó és valamennyi nyers hús. A vize egy nappal ezelőtt fogyott ki, így meg is volt a mai feladat. Egy rövidke nyújtózás után lassan indult el a bejárathoz.
Egy szikla viszonylag (de számára pont elég) kicsi "barlangjában" töltötte el az éjszakát. Volt már jobb helyeken is, az biztos. 

                      M a t t #1

Matt egész éjszaka úton volt. Reggelre éppen úgy vonszolta magát, mint ahogyan útja során a koszos hátizsákját, amiről leszakadt a pánt. A táskában folyamatosan összeütődött a rozsdás fémedény és a megmaradt két konzerves kínai tészta monoton, elviselhetetlen csattogást okozva. Matt túl fáradt volt, hogy a hátán cipelje a táskáját, így nem érdekelte a zaj. Nem aggódott, hogy valaki felfigyel rá, mert bármelyik irányba nézett, csak port és homokot látott. Leszámítva egy nagy sziklát.Talán annak tövében lepihenhetne egy kicsit. Ebben a reményben indult el abba az irányba.

                    R i o n a #2

Riona, még mielőtt kilépett volna, megállt egy kicsit távolabb a bejárattól. Óvatosan lehajolt és felemelt egy kisebb követ, majd felegyenesedett.
Hiába nem hallott semmit sem kintről akárhogyan is hallgatózott; soha sem lehetett biztos abban, hogy nem várja kint valami, ami épp a halálát jelenthetné. Visszaemlékezett arra, hogy ő maga készített néhány trükkös Bestiát amik okosabbnak bizonyultak az átlagnál (és a megengedettnél, de ez mellékes).
Mielőtt még elhajította volna a követ, újra mérlegelte magában a helyzetet.

Ha valami tényleg tudna a jelenlétéről, valószínűleg nem várta volna meg hogy felébredjen és még össze is pakoljon, kivéve ha egy a sajátjai közül, ami lehetetlen - Hidrák az életben nem lennének egy ilyen száraz és világos helyen. Lehet hogy azok a nyomorultak arra születtek hogy mindenkinek keresztbe tegyenek, azért Riona se volt ennyire rosszindulatú. Elég gondot okozhatnak azok a többfejű monstrumok a keleti részeken élő csoportoknak.
Ha pedig van kint egy - vagy Isten ments több - Bestia, akkor ezzel is csak magára vonná a figyelmét.

Egy messziről jövő, még így is idegtépő csattogás szakította félbe a fejében futó gondolatokat és mentette meg egy kezdő hibájától. Egy kezdőétől, aki több mint valószínű hogy órákon belül egy Bestia gyomrában végezte volna. Vagy rosszabb, egy kiszámíthatatlan és veszélyes csoport karmai között.
Pont mint én még annak idején.

Viszont visszatérve a helyzethez: az idegtépő zaj lassú hangosodása nem töltötte el feszültséggel. Holtbiztos volt abban hogy egy Bestia sem tervezésénél sem került szóba a fémek használata. A projekt vezetői egyáltalán nem úgy álmodták meg ezt a világot.
Szóval ez több mint valószínű hogy egy szerencsétlen újonc volt - a legtöbb Rabirth-i még az elején lemondott mindenről, ami túl nagy zajt tud okozni és közben semmi védelmi célt nem szolgál. Habár ki tudja, lehet nem mindenki érte fel ésszel.

Riona így hát visszahúzódott egy olyan kijárathoz közeli részhez ahová nem lehetett belátni, és várt. Várta, elhalad-e mellette a zaj. Őszintén szólva, ezt remélte. Nem volt különösebben kedve összetűzésbe keveredni senkivel sem, egy ilyen szép éjszaka után... De ha a kedves idegen úgy döntene, hogy tudta nélkül is meglátogatja a nőt, Riona arra is felkészült.
Jobb kezével a kabátja belsejéből elővett egy tőrt, majd pedig a sziklafalnak dőlt.

Ha tudod mi a jó neked, akkor eltűnsz olyan gyorsan ahogy csak tudsz. Hogyha mégsem... nos, remélem van nálad valami értékes.

                      M a t t #2

Már teljesen kivilágosodott, amikor Matt elég közel ért a sziklához, hogy alaposabban megnézze magának. Nem látott semmi különöset rajta, de a Rabirth-ben töltött hónapok alatt egy valamit megtanult: MINDENHOL rejtőzhetnek halálos izék.

Megragadta a táska pántjának megmaradt darabját, és a hátára dobta a táskát. Egyrészt, mert túl nagy zajt csapott, másrészt, mert őt is kezdte idegesíteni a hang.

Előkotorta pulcsijának hatalmas zsebéből a bőrtokjába csúsztatott vadászkését. Matt imádta ezt a kést. Hónapok óta használta a legkülönbözőbb dolgokra, mégsem lett életlen. Egy középkorú fickótól zsákmányolta még azon a héten, hogy idekerült.

Egész ügyesen tudott bánni a késekkel és egy kicsit tudott lőni is, de a zsebében lapuló fegyverének már régen üres volt a tára. Viszont még mindig jó hasznát vette, ha valakit le kellett ütni. A többi fegyverhez kicsit sem értett. Még jó, hogy nem sokan rohangáltak karddal vagy lándzsával Rabirth-ben, mert akkor Matt már valószínűleg alulról szagolná az ibolyát. Vagy a homokot. Részletkérdés.

Pár perc múlva már szorosan a kését markolva járta körbe a sziklát. Szerencsére semmi furcsát nem talált. Amint ez a gondolat megszületett a fejében, meglátta, hogy a szikla üreges. És meglátta a kést markoló nőt is. Idétlenül elvigyorodott.
-Drágám, ugye nem azzal akarod elvágni a torkomat?-kiáltott oda a nőnek.

                    R i o n a #3

Egy hangosabb csattanás nem is olyan messze tőle, majd pedig újra síri csend. Riona szorosabban markolta fegyverét, és izmai megfeszültek. A homok, vagy éppen akármi is alkotta a talajt, majdhogynem teljesen lehetetlenné tette, hogy hallhassa a lépteket. Lehetséges, hogy a másik túlélő megállt, de... nem látott rá túl sok értelmes magyarázatot. Ebben a tikkasztó melegben, ezalatt az átkozott, megállás nélkül sütő, vakító Nap alatt senki sem lenne akkora idióta, hogy a kelleténél többet marad.

Lehet, hogy megnézte a sziklát, kereste a lehetséges veszélyeket vagy búvóhelyeket, vagy esetleg ivott... ó. Ó, csak adja az ég hogy legyen nála víz. Riona torka már kaparni kezdett, az ajkai folyamatosan kiszáradtak, és az ivás gondolatára már most elmosolyodott.
Ha van nála, lehet még ad neki néhány percet, mielőtt elteszi láb alól. Annyit megérdemel, amiért mint valami áldásként érkezett meg pont azzal, amire Riona-nak szüksége van.
Testéből már épp kezdett kiszállni a feszültség, mikor lépteket hallott. Akármennyire is nehéznek kellett volna lennie, ilyen trappolásra még a holtak is fel tudnának kelni.
Két dolgot tehetett.
Vagy megkockáztatja a lehetőséget hogy az idegen reflexei jobbak vagy hogy hamarabb észreveszi Riona-t és lelövi - már ha van nála lőfegyver, mert ezt se tudni -, vagy ő támad előbb. Mind a kettő veszélyes és halállal végződhet akár Riona számára is. (A léptek hangja megszűnt.) Két választás, szinte semmi idő dönteni...

"Drágám, ugye nem azzal akarod elvágni a torkomat?" hangzott fel amíg Riona gondolkodott.
A nő kicsit megugrott, teste pedig meghozta helyette is a döntést: tőrjét elfelejtve reflexszerűen fogta meg az egyik övéhez erősített dobókést, majd gondolkodás nélkül félig kilépett a bejáraton és mielőtt még a férfi - nem, fiú - reagálhatott volna, egyenesen felé hajította a kést. Miután ezt megtette, azonnal visszahúzódott a barlangba, ezúttal egy biztonságosabb helyre.
Nem várta meg hogy sikerült-e eltalálnia.
Már ebben a pillanatban megbánta azt ahogy kezelte ezt a helyzetet.

Na, a "hatalmas és rettegett Malitia" is képes leereszkedni holmi életképtelen kezdők szintjére. Esküszöm, ez a kipihentség dolog jobban árt nekem mint segít bármiben is.

Letörölte a homlokáról az izzadságot, majd újabb dobókéseket vett elő. Egy-egy mindkét kézbe, és még maradt rajtuk kívül öt darab.
Nézzük, milyen fából faragtak, csávókám.

Mert a francba is, itt az ideje összeszednie magát. Nem fog egy idióta módjára meghalni egy idióta miatt.

                      M a t t #3

Matt lába a földbe gyökerezett, de az utolsó pillanatban mégis sikerült kitérnie a felé repülő kés elől. A fegyver kis híján a vállába fúródott, de a fiú szerencséjére éppen csak súrolta azt. A pulcsija elszakadt, és egy kis vér is szennyezte a sötétszürkére színeződött anyagot.

-Ejnye, errefelé így bánunk a vendégekkel?-kérdezte a fiú, majd eszébe jutott, hogy igen, errefelé így bánunk a vendégekkel. Kiváltképp a hívatlan vendégekkel.

-Ühm, ne is válaszolj, hülye kérdés volt-nevetett fel.

Egy kicsit közelebb merészkedett a barlang bejáratához, hűséges kését végig maga elé tartva. Ha lett volna egy csöppnyi esze, elhúzza a belét, hogy minél messzebb kerüljön a pszichopata csajszitól, de nem tette. Kíváncsi volt.
Lassan odasétált a bejárat elé a sziklát használva fedezékül.

-És mi a helyzet az olyan vendégekkel, akiknek vizük van?

Halkan beszélt,a szikla falain vízhangot vertek a szavai. A fiú nem hazudott. A táskája alján ott lapult egy egész üveg víz. Igaz, sürgősen fel kéne töltenie a készleteit, nem kéne ilyen nagylelkűen bánni mindenféle agresszív nőcskékkel, azonban egy szövetséges sem ártana.

Lélegzetvisszafojtva várta a reakciót.

                    R i o n a #4

Nem kellett sokáig várnia, hogy kiderüljön Riona támadásának eredménytelensége.

Sem egy kiáltás, sem káromkodás, még egy apróbb szisszenés se hallatszott a fiú szájából. Mindezek helyett a nő a következőt hallotta:
"Ejnye, errefelé így bánunk a vendégekkel?"
Ha Riona eddig nem könyvelte el idiótának, akkor most megtette.
Pár másopercen belül azonban a "vendég" végiggondolta amit mondott és már le is rendezte a helyzetet egy gyors "Ne is válaszolj, hülye kérdés volt"-tal.

Riona egy kicsit beljebb húzódott a sötétségbe. Percről percre tűnt el benne a fenyegetettség érzése, és annak helyét átvette egy enyhe csalódottság. Az összes lehetséges ember közül pont őt kellett kapnom, nem igaz?
Most viszont az utóbbiakon gondolkodás és bambulás helyett figyelt és hallgatott. Amint a fiú közelebb lépett, Riona követte a példát, bár vigyázott.
A "vendégnek" ezelőtt sem volt nehéz kiszúrnia Riona-t.
Amint közelebb került, már látta egy kés hegyét és azt, ahogyan megremegett - ó, szóval mégsem teljesen öntötte el a fiút a nyugalom.

"És mi a helyzet az olyan vendégekkel, akiknek vizük van?"

A kérdés hirtelen törte meg a csendet. Riona pedig ugyanolyan hirtelen dobta el a jobb kezében lévő kést.

"Huh, és én még azt hittem hogy-" félbevágva mondandóját és kihasználva pillanatnyi meglepettségét Riona megragadta a kezet melyben a fiú a fegyverét tartotta és kicsavarta azt belőle. A reakció erre végre agresszió volt: a fiú egy elég erős rúgással majd ütéssel éreztette a véleményét a helyzettel kapcsolatban.
Riona összeszorította a fogait, és a pillanatban hogy alkalma nyílt rá, gyomorszájon vágta majd pedig a falhoz lökte és a saját kését amit eddig nem használt, a fiú torkához szorította.
Arcán az eddigi mosoly egyfajta mániákus vigyorrá szélesedett, ahogy találkozásuk óta először megszólalt.

"Ugyanazt, mint bármelyik másikkal: csak egy kicsikét tovább élvezhetik a vendégszeretetemet."

Annak ellenére hogy próbált nem mutatni gyengeséget, a fiú mindkét támadása betalált, és bizony eléggé fájtak.
Hogy innentől mi következik, az már a "vendégen" múlik; Riona már kíváncsian várta a reakcióját illetve mondanivalóját.
Hónapok óta nem látott egyetlen embert se, és most itt volt a lehetsége hogy egy kicsit ismerkedhessen. Már ameddig ez tartani fog.

                      M a t t #4

A háta a hideg falnak nyomódott, a kés nagyon közel volt a torkához. Túl közel. Talán mégis azzal a késsel akarja elvágni a torkát. Ez nem túl elegáns helyzet, gondolta Matt, majd vállat vonva megint a saját módszereit vetette be.

Megragadta a lány derekát, és közelebb húzta magához, nem törődve az egyre erősebben a torkához szoruló késsel.

-Ugyan már, egész biztosan én vagyok a legszexibb srác a környéken, miért is akarnál megölni? Ráadásul, a szexi srácnál még víz is van. És biztosan adna belőle, ha nem tartanál kést a nyakához.

Olyan hangsúlyt ütött meg, mint ahogy az ember egy hatévesnek magyaráz el valamit.
Bárki azt hihette volna, hogy Matt ennyivel beéri, és befogja, de ő nem ilyen volt. Így hát zavartalanul csevegett tovább, a körülményeket teljesen figyelmen kívül hagyva.

-Matthias Wilson a becsületes nevem, de szigorúan csak Matt-nek szólíthatsz. Különben leharapom a nyelved. És a te neved? Nem akarsz mondjuk telefonszámot cse...?

A mondat hörgésbe fulladt, amikor a kés egy kicsit belevájt a torkába, és a nyakán csorogni kezdett a vér. Ekkor már befogta.

                    R i o n a #5

Őszintén szólva, a válasz nem pontosan az volt, amire Riona számított.

Nemtetszését pedig könnyedén kifejezhette: csak annyiba került, csakis fegyverét kellett közelebb csúsztatnia a fiú nyakához, semmi több. De úgy tűnt, hogy ez nem fogja lerendezni ennyire "egyszerűen".

Mellesleg hiába idegesítette nem is kicsit a hangnem, Riona-t mégis szórakoztatta, hogy... Matt úgy kezelte ezt az egészet, mintha ura lenne a helyzetnek. Hogyha mindenféle veszéllyel így nézett szembe, akkor valami csoda hogy még mindig egy darabban van, és láthatólag sérülésektől mentes.
Riona végigfuttatta szemét a másik testén - fogadni mernék hogy ezt buzdításnak fogja venni -, de nem talált egyenlőre semmi különöset. Mióta lehet itt ez a Matthias?

Már kezdte megszokni a fiú hangját háttérzajként, így a hallgatása felkeltete a figyelmét.
Csak akkor vette észre hogy miközben gondolkozott, kése egyre közeledett Matt védtelen torka felé, addig a pontig amíg már a penge meg is vágta.

Normál esetben Riona nem hezitálna. Normál esetben a logikus döntést hozná meg. Azonban ez nem egy normális, átlagos eset.

"Hát persze, hogy igazad van. Mindenféleképpen te vagy a legelképesztőbb, legjóképűbb férfi széles e földön - habár nehéz is lenne konkurenciát találni, mi?"
Az arcáról leolvadt a mosoly, amit eddig viselt.
"Ami pedig a vizet illeti..."
Itt szabad kezével végigsimított Matt arcán; egy újabb dolog, amit a másik félreérthet.
"... ki mondta, hogy szükségem van rád életben ahhoz, hogy megszerezzem magamnak? Mellesleg, a jelenléted eddig nem okozott mást számomra, csak kárt."
Riona hangjából csak úgy csöpögött a megvetés, és egy kicsit szorosabban markolta meg a dobókést.

"Viszont megadom neked a lehetőséget, hogy bebizonyísd az életed értékét.
Szóval mesélj csak, Matt, mit is tudsz és ki is vagy te igazából, és eldöntöm hogy elég leszel-e."

Ez az ötlet, hiába volt néhány borzasztó részlete (például Matt elviselése), a végén még kifizetődő is lehet.
Két ember jobb mint egy, ha véletlenül pedig rájuk támadna valami még mindig elé tudja dobni a fiút. Igaz, osztozniuk kéne azon a kevesen amijük van, de... az igazat megvallva, Riona már így is alig élte túl az utóbbi heteket.
Sajnos okkal maradtak kevesen életben, akik a magányt választották.

Matt pedig nem is lenne olyan, mintha egy csoporthoz csatlakozna. Nem kéne felküzdenie magát a ranglétrán egészen a biztonságig, nem kéne megjátszania magát senkiháziak kedvéért, és az életét sem kéne kockára tennie nap mint nap az előbb említettekért.

Ha pedig Matt úgy döntene hogy elárulná, nem lenne túl nehéz eltenni láb alól. (Vagy ki tudja. Mindenki hordoz magában meglepetéseket.)

                      M a t t #5

A fiún végigfutott a borzongás, amikor az ijesztő nőszemély végigsimított az arcán. Ami ezután következett, az még jobban megrémisztette. De ezt a világ minden kincséért sem árulta volna el beszélgetőpartnerének. Helyette inkább kisfiúsan elmosolyodott.

                    R i o n a #6

Matt elég jól bírta a strapát, és úgy tűnik, azért nem teljesen idióta.

Legalábbis, Riona így gondolta egészen addig, amíg Matt története el nem érkezett a takarítóhoz. Az egész ott kezdett egy rakás baromsággá válni, úgy ahogy volt. Innentől kezdve újra visszatért Riona-ba egyfajta... szánalom. Persze, nem mintha mindenki érdekes vagy produktív életet élne, de ez azért mégis szomorú, már ha igaz.
Szegény takarító, nem fizették meg eléggé hogy valaki olyannal foglalkozzon mint Matt.

"Mi az, nem hiszed? 50 dolcsit ajánlott, ha visszajövök! Arra nem gondolt, hogy ő semmit sem kap, ha nem térek vissza. Mondom, hogy sötét volt!"

Riona véleménye tökéletesen tükröződött az arcáról, anélkül, hogy bármit is mondania kellett volna.

"Szóval akkor ide kerültem, és nem tudtam visszamenni." Milyen meglepő. "Pár nap múlva beletörődtem, és akkor szereztem Dawson-t."

Néhány nap alatt beletörődni abba, hogy elveszített mindent? Még a fiú esetében is nehéz ezt elhinni.
Azonban itt még egy kérdés jött felszínre... Dawson?

Amikor kiderült, hogy igen, az a fiú késének neve volt, Riona fejében végigfutott a lehetősége annak, hogy volt itt valaki aki nála is jobban bekattant. Várjunk, egyáltalán mikor is kattant volna be maga Riona?
Lehet hogy a viselkedése nem teljesen megszokott, de aki ide belép előbb-utóbb úgyis megtöri erkölcsei szorítását.

A döbbentség és meglepettség valószínűleg az arcára is kiült, mert Matt máris feltette újabb, igencsak lényeges kérdését.

"Te nem?" Oké, azt az arcot megérte volna meglátni ha Riona nem érezte volna úgy, hogy menten kiszárad. Itt lett volna az ideje felgyorsítani az eseményeket, így Riona különösen haragos és türelmetlen tekintetet vetett a fiúra.

Amikor látta hogy Matt sehogyan sem tud rájönni hogy melyik kérdésre hagyta ki a választ, Riona fintorogva, de mégis segített a megfelelő irányba terelni a témát.

"Jól bánok a késsel és tudok lőni. Ezenkívül csak feleannyira vagyok életképtelen, mint gondolod. Plusz... Egészen jól elszórakoztatnálak."

A nő, hiába nem valami nagy híve ennek a beszélgetésnek alig bírta megállni, hogy válaszoljon. Azonban nem is telt sok időbe, mire Matt újra előhúzta ezt a "egyenesen beleröhögnék a halál arcába is" kártyát.

Néhány percnyi csend után, amint végiggondolta a mondanivalóját, Riona neki is látott a "döntés" elmondásának.

"Mint gondoltam, semmivel sem vagy több annál, aminek látszol - őszintén, meglepő hogy egyáltalán eddig ilyen jól eléldegéltél. Amit sikerült levonnom a kis lényegtelen életedből az az, hogy semmit sem számít neked. Képes voltál csak annyit gondolni, hogy kitörhetsz a szürke hétkötnapjaidból, hogy hőssé válhatsz ha megjárod a Rabirth-projekt romjait, igaz? Micsoda dicsőség lett volna az elsőként visszatérni: végre megkaptad volna azt a figyelmet, amire mindig is vágytál de sosem járt neked! Eközben pedig nem törődtél a veszélyekkel se a figyelmeztetésekkel. Nem, te beléptél ide, csak mert megtehetted, és közben egy pillanatra se gondolkodtál el azon, hogy mennyien haltak meg csak azért, hogy visszajussanak abba az átkozott világba ahonnan jöttél! Azt hitted,hogy csak azért mert beléphettél, ugyanúgy alanyi jogod az is, hogy ki is lépj."
Riona becsukta a szemeit egy pillanatra, majd egy mély levegővétel után újra a fiúra nézett.

"Késekkel pedig lehet hogy jól bánsz, de még ha az életed múlna rajta se engednélek közel bármilyen lőfegyverhez, ha az én oldalamon állsz.
Szórakoztatni viszont szórakoztató vagy. Főleg akkor, amikor biztos vagy benne hogy te irányítod a helyzeted."

                      M a t t #6

Matt szomorúan hallgatta ahogy a lány az arcába ordítja minden hibáját. Nem találta elég értékesnek az életét ahhoz, hogy megkímélje. Matt nem bánta volna különösképp, ha meghal, de az azt jelentette volna, hogy sosem láthatja viszont a kishúgát, aki a Rabirth kapuját vigyázó őrök felelőtlensége miatt került erre a borzalmas helyre.

May csak 8 éves. Matt egyáltalán nem vehette biztosra, hogy életben van-e még, sőt talán a lelke mélyén pontosan tudta, hogy halott. De hogyan is élhetett volna úgy tovább, hogy a szeretett húga örökre itt ragadt ebben a porfészekben? A takarítós csávó tényleg hülye volt, de csak azért fogadott vele, hogy odaadja neki a kulcscsomóját, amivel a kapuhoz juthat.

Matt szemébe könnyek gyűltek, ahogy May-re gondolt. Elég volt ebből a játékból. Magasabb és erősebb volt a a késes csajszinál, aki olyan bunkó, hogy még a nevét sem árulta el neki. A meglepetés erejét kihasználva lelökte magáról a lányt, aki nekivágódott a túloldali falnak.

-Hogy jössz te ahhoz, hogy ítélkezz felettem? Te mivel vagy jobb nálam?

Matt már ordított. Felvette a földről Dawsont, és a lány torkának szegezte.

-És te...te miért vagy méltó az életre? Miért ne öljelek meg most rögtön? Mi hasznom van belőled? Vagy kezdjük egy egyszerűbb kérdéssel: KI A P***A VAGY TE? Mert képzeld, te még ennyit sem árultál el nekem.

Felpofozta a földön fetrengő lány.

-NEM VÁROK A VÉGTELENSÉGIG!-szavai nyomatékaként épp úgy vágta meg a lány nyakát, ahogyan az az övét is megvágta.

                    R i o n a #7

Amint befejezte mondatát, Riona újra teljesen elcsendesült. Minden figyelmét Matt-nak szentelte, és kereste a Választ. A valódi Választ kérdésére: ki is vagy te igazából?

Amikor Matt arca megtelt mély fájdalommal, Riona tudta hogy megtalálta a megfelelő pontot. Most fog kiderülni néhány fontos dolog a fiúról, ha esetleg tényleg szövetséget kötnének.
Persze Riona sem hitte hogy ezt a másik valaha is el fogja felejteni, a következő percek pedig mindezt könnyedén alátámasztották.

Matt támadása meglepetésszerűen érte a lányt. Úgy csapódott a sziklához majd esett le a földre hogy nyekkenni se tudott egy ideig. Mielőtt azonban késeihez nyúlt volna, a másik már felette is volt, Riona nyakához pedig abban a pillanatban vészesen közel ért a hideg penge. Francba!

A lány elkezdett küzdeni, megpróbálta lerázni, lerúgni magáról a fiút, s közben észre sem vette, hogy pont ugyanazt tette, csak egy sokkal fizikaibb szinten, mint fordított helyzetükben Matt.

A kérdései, amikor megkezdődtek, csak jobban dühítették Riona-t, aki még vadabban igyekezett megszabadulni a fiútól és tisztesebb távolságba kerülni tőle. Amikor viszont Matt felpofozta és még egy figyelmeztetésként közelebb vitte a pengét, Riona szépen lassan "megnyugodott".

"NEM VÁROK A VÉGTELENSÉGIG!"

Ahogy pedig Dawson belemélyedt a torkába - nyugi, nyugi nyugi, ennyitől nem halsz meg - most először láthatta a fiú is az arcán és szemeiben a félelmet.

Amikor a kés visszatért eredeti pozíciójába, Riona már odakapott volna az újabb sebhez, de természetesen az aut okozó fegyver az útját állta.

Úgy döntött, hogy megadja Matt-nek amit akar. Hiába szerette volna kerülni ahogy csak tudta, de ilyen hamar, ilyen körülmények között kellett mégis kimondania azokat a szavakat, amik megpecsételhették volna akár az életét is.

"Riona Parker. Rabirth-projekt, Bestia Tervezési és Alkotási részleg."


Csak remélni tudta hogy ez egyenlőre elég lesz.
(Ó, belül viszont a gyűlölet ugyanolyan erősen égett benne. A projekt, a Bestiák és még Matt iránt is.)

                      M a t t #7

"Riona Parker. Rabirth-projekt, Bestia Tervezési és Alkotási részleg."

Matt a Rabirth-be érkezése óta most először lepődött meg igazán. Riona Parker egy volt közülük, akkor mégis miért van itt? Elkövetett vajon egy hibát? Bár Matt nem igazán értette, hogyan is szabható ki ilyen súlyos büntetés bárkire is egy hiba miatt. Így inkább rákérdezett. Már kevésbé volt ingerült, hangja inkább gyanakvónak tetszett.

-Mit követtél el? Úgy értem,nem lehet elég nagy bűnt elkövetni, hogy ez legyen a megfelelő büntetés. Te mivel érdemelted ki mégis?

Riona hallgatott. Matt megint a torkának nyomta Dawsont. Mára igazán elege volt az erőszakból. Bármit is mondott róla a lány, ok nélkül nem fogja bántani.

-Kérlek...-súgta alig hallhatóan a fiú.

Zöld szemeiben még mindig könnyek csillogtak, úgy bámult Riona arcába.

Igazán különös színű szeme van.

                    R i o n a #8

Matt meglepettsége és bizonytalansága csak tizenöt perccel ezelőtt elégedettséggel töltötte volna el, de most az az érzés elmaradt.

Most, hogy Riona kilétére fény derült, a lányban újra kezdett felszínre törni a düh, lassan átvéve a kétségbeesés érzését. Főleg akkor, amikor Matt újra megszólalt.

"Mit követtél el? Úgy értem, nem lehet elég nagy bűnt elkövetni, hogy ez legyen a megfelelő büntetés. Te mivel érdemelted ki mégis?"

Az egyetlen hibája az volt, hogy elvállalta és teljesítette munkáját. Hosszú napok, hetek, hónapok munkájába került akár egy Bestia csupán megtervezése is. Minden amin dolgoztak viszont eltörlődhetett abban a pillanatban, hogy a fejesek úgy kívánták. És nem egyszer kívánták úgy.
Több bűne is volt, hiába nem ismerné be sohase. Az egyetlen, amit képes elfogadni az az, hogy még akkor is hátat fordított a józan ész diktálásának amikor érezte, hogy közelít felé a veszély.

Ahogy a projekt közelebb került a végéhez és a legelső igazi tesztelésekhez, a Tervezők hirtelen vesztették el a fontosságukat. Minden fontos információ a Bestiákkal kapcsolatban már rögzítve és megfelelően védve volt, így már csak a Tervezők eltávolítása sorra került.
Hogy megakadályozhassák a jövőben a jelentőségteljes adatok kiszivárgását, az összes Tervezőtől megszabadultak; minden jel nélkül tűntek el, többet pedig senki sem látta őket.

A Tervezési részleg már elég hamar észrevette a problémát, még az eltűnések kezdete előtt, azonban nem igazán tudtak mit tenni. A Rabirth-projekt fő épülete (ahol ők maguk is voltak) a semmi közepén állt és alig áthatolható védelemmel rendelkezett, így a menekülés gondolata még fel sem merülhetett volna.
Legelőször azokat távolították el, akik megpróbálkoztak ezzel a lehetetlen küldetéssel, majd pedig...


Te mivel érdemelted ki mégis?

"Ugyanazzal, mint a többiek. Rosszkor voltam rossz helyen. Ugye nem gondoltad, hogy csak okkal kerülhet ide bárki is? Hogy véletlenek nincsenek?"

Riona nem tartozott semmivel sem a kölyöknek.
Egy hazugsággal több pedig már semmit sem fog jelenteni.

TOVÁBB OLVASOK –>